Nem tűntem el, és meg sem haltam...

... csak telezsúfolom az életem mindenféle dologgal, és így a nyári szünet felé kezdek kilábalni belőlük. (Optimista kijelentés: még hátra van a vizsgaidőszak keményebbik fele...)

Szóval, hogy tudjátok, amióta kiderült, hogy az Aranymosáson nem jutott tovább a Gödörben, nem a párnámba fúrom a képem, és bőgök, hanem felálltam, leporoltam magam (az sosem árt), és most felszegett fejjel, na meg egy hatékony és hozzáértő segítővel szerkesztem majdnem tökéletessé a könyvemet (nem hiszek a teljes tökéletességben, mindenki nem fogja szeretni, ez már itt megbukott:)). 

Mégiscsak barátok vagyunk! ;)

Ez a segítő az egyik legjobb barátom, aki nem mellesleg az ilyen irodalmi izékhez is nagyon ért, méghozzá szakmai szempontból, nem pedig ösztönös ráérzéssel (velem ellentétben, én csak a "született zsenik" sorát gyarapítom:D). Már most látom, hogy együtt nagyon pöpeccé toljuk majd fel az amúgy is szerethető sztorimat, vad elhatározásom szerint a nyár végéig, hogy aztán szeptembertől az összes magyar kiadó egységesen utálhasson, amiért folyamatosan zaklatom őket, mígnem valamelyiknek annyira elege lesz belőlem, hogy meglátja a fantáziát a Gödörbenben. 

Legalábbis ebben reménykedem.:) 

És, az utóbbi hetekben már érzem, hogy az agyam hátsó felében valami új kezdett el megfoganni, és bár még alig körvonalazódott, de jó érzés az, hogy tudom, "valami még van bennem". Remélem, az is olyan jó utazás lesz, mint a Gödörbent megírni.:)

Sajnálattal értesítettek…

Most, hogy eltelt pár óra, és túl vagyok az első sokkon, leírom: megkaptam az értesítést a Könyvmolyképzőtől. Sajnos azon 209 regény közé tartozik az enyém, ami nem ment át az előszűrőn.

Nyilván, az ilyenre számítani lehet, hiszen a Harry Pottert is ezerszer utasították el, mielőtt kiadták volna, ahogy arra sok-sok ismerősöm rámutatott már. (Csak ma este ketten.:’D) Ugyanakkor kissé el vagyok szontyolodva, mert ha valahol pontosan el tudtam volna képzelni a Gödörbent, az a Könyvmolyképző Kiadó. Nem minden ott megjelent történetet szerettem, de szívesen láttam volna a regényemet olyan művek mellett a polcon, mint a Rubinvörös, A szellemidéző vagy a Csontváros, amiből már kinőttem, de a maga idejében imádtam. Az is vonzott a kiadóban, hogy kevés veszi arra a fáradtságot, hogy kezdő magyar írókkal törődjön (nyilván azért, mert ez nagy anyagi kockázattal jár, bár a Könyvmolyképző szépen felépített az elmúlt években egy olyan imidzset, amivel csökkentheti azt), és hogy az olvasói körének szerintem bejött volna a Gödörben.

Sajnos, azt nem tudom, az én történetemet pontosan miért utasították vissza. Azt éreztem, hogy a szinopszisom nem lett fényes, azonban nem hinném, hogy csak ez lehet az ok. Az üzenetből nem sok minden derül ki: sablon e-mailt kaptam, amely nemcsak nekem, hanem 208 másik embernek is szólt, én meg találgathatok, mi vonatkozik rám. 

Kedves Szerző!
Az Aranymosás pályázatra beküldött kéziratot sajnos az előszűrőink nem engedték tovább. A 247 írás közül 209 írást érint ez a dolog.
Tudjuk, hogy ez nehéz pillanat minden író életében, és hasznos lenne az okok elmagyarázása, és a fejlődési lehetőség, de egyedi visszajelzést nem tudunk adni. Az előszűrőink viszont leírták az átfogó tapasztalatokat:
1. cikk
2. cikk
Sok kezdő szerző pályázott, akiknek talán korai még a publikálás, de biztos vagyok benne, hogy idővel, tehetséggel, megfelelő szorgalommal el fognak jutni a megjelenésig. Az írás részben szakma, sokszor a tehetség megcsillant, de kiforratlan volt az eszköztár.  Az elutasítás oka sokaknál a nyelvi szint, illetve a piacon lévő regények ismétlése, a sablonos helyzetek és karakterek.
(Javaslom a Világ Bétái Egyesüljetek Fb csoportot, itt más szerzőkkel meg lehet vitatni a regényt.)
Akadtak gyakorlottabb szerzők is. A meseíróknál előfordult, hogy az igényes fogalmazás mellett az írás tartalma és korcsoportja nem illett össze. A regényeknél a szépirodalmi művek esetében erős lélektani ábrázolást vártunk, a zsánerirodalom kapcsán pedig a figyelem felkeltését. Ott, ahol ez hiányzott, az előszűrők nem engedték tovább a művet, hiába volt gördülékeny a fogalmazás.
Szeretnék jó írást kívánni, lesz még Aranymosás, lesz még lehetőség a Könyvmolyképző kiadónál. Szeretettel várunk mindenkit egy új, kiforrottabb kézirattal a következő pályázaton.
Varga Bea
szerkesztő
Könyvmolyképző kiadó

A három kategória közül a Gödörben leginkább zsánerregény, bár az odaírt figyelemfelkeltéses kritika szerintem erre nem vonatkozhat (mégiscsak azzal indít, hogy már az első fejezetben meg akarják ölni a főhősnőnket). Nyelvileg nem egy Szabó Magda, de nem is akart az lenni, és a régi egyetemi stílusgyakorlat tanáromnak mégis bejött annyira, hogy beajánlja egy szépirodalmi honlaphoz (a legnagyobb döbbenetemre :)).

Megnéztem a felsorolt típushibákat, és nem érzem őket érvényesnek a Gödörbenre, nem a hiúságom miatt, a régi visszajelzések alapján írom ezt. Például az Indiántánc folytatását csak azért írtam meg, mert az első fejezet alapján többen ezt kérték tőlem kifejezetten, vagy egy csomóan mondták, hogy milyen jól időzítettem egy-egy karakter megjelenését, vagy egy-egy történetelemet, stb. De nem kezdem el a védőbeszédemet írni, két okból sem. Egyrészt, mert így még a végén spoilereznék, amit nem szeretnék, másrészt, mert bármi is a visszautasítás oka, még ha most nem is értem... fontos egy külső szemlélő megítélése. 

Éppen ezért kár, hogy elvileg nem lehet egy ennél pontosabb választ is kapni. Nyilván 209 regény esetén elvárhatatlan lenne elemzést küldeni mindenkinek, de már pár sor specifikus dologgal is megelégednék, hogy megértsem a döntést. Mert egyelőre olyan ez, mint egy rossz szakítás: nem érted, mi mért történt, csak annyit érzel, valamiért nem voltál jó. (Milyen érzékletes hasonlatokkal dobálózok így hajnali fél egykor.)

Mosás és március 1.

Mostanában egyre több ismerősöm kérdezte, hogy mi a helyzet a pályázattal, én meg kissé zavartan mindig csak annyit tudtam válaszolni, hogy hát, izé, meg egyéb habogás. Ennek az az oka, hogy kissé én is összezavarodtam.

Régen azt hallottam, hogy lemegy az előszűrő, majd a kiválasztott regények első pár oldalát kiteszik az Aranymosás honlapjára (név nélkül). Ehhez képest, most még nem ment le az előszűrő hivatalosan, de naponta új részleteket töltenek fel, ráadásul névvel. Végül annyira megijedtem, hogy mi a helyzet, hogy zaklatni kezdtem magát a forrást, és írtam a Mosásnak néhány levelet. Így megtudtam, hogy minden oké, nem kell aggódnom*, csak hamarabb beindult a feltöltés, de hivatalos értesítést még nem küldtek ki senkinek, az majd március 1-én érkezik arról, hogy a Gödörben (meg a többi 246 regény) átment-e az előszűrőn. És annyi részletet készülnek felrakni, hogy az még belenyúlik a márciusi hónapba is, így van időm izgulni. :)

Ha felkerül a részlet, a lektorok elolvassák, és ha valamelyiküknek szimpi a történet eleje, bekéri az egészet. Azt elolvasva pedig "megbélyegzi": pozitív vagy negatív lektori értékelést kap. Az a regény, amelyik két pozitívat kapott, megy a főgóré, akarom írni, a kiadóvezető elé, aki eldönti, tényleg jó-e, és ha igen, mennyire, országosan terjesszék vagy csak a márkaboltban. Hát, ennyit tudok én. 

Amúgy úgy érzem magam, mintha vizsgaidőszak vagy érettségire való felkészülés lenne: szívesen átugornék pár hetet az életemből, hogy lássam a végeredményt(, és addig se szenvedjek). De sajnos vagy éppen szerencsére nincs olyan gépezet, ami lehetővé teszi ezt, így kénytelen vagyok megkeresni a várakozásban rejlő szépséget. Valami tipp, hogy abban mégis mi a jó? :D

*= ne temessem még a Gödörbent

Gödörben rajzok Dóritól és Zitától

Amíg nem jön friss hír a Mosásról, és nem írok valami épkézláb novellát, megörvendeztetlek titeket három képpel, amiket Dóri és Zita rajzolt nekem. Nagyon jól esik ilyen képeket kapni, annak a jele, hogy az írásom elindított valamit az olvasó(k)ban, és pont az volt a célom.:) Remélem, nektek is nagyon tetszenek, akárcsak nekem!

Íme, az első kép, mivel Zita egyet rajzolt, először az övét rakom be:

A fektetett nyolcas amúgy Abbey és Ray végtelen szerelmére utal, amelyet különböző okokból (halálos fenyegetések, nem éppen biztonságos környezet meg egyebek) nem tudok garantálni, de azért szép remények, Zita! :D

Az alábbi két képet pedig Dóri készítette:

Ezen, mint látjátok, a főbb szereplők vannak (mínusz egy-kettő), nekem speciel Abbey a kedvencem, iszonyatosan jól el lett találva, milyennek képzeltem el írás közben. Vagány, ledér, felelőtlen.:D (Jeremy azonban kicsit idősebbnek néz ki, mint 13, azonban kissé koravén is, így ez nem meglepő.^^)

Ez pedig itten a két főszereplő. Az, hogy ez a csók, vagy akár másik, elcsattant-e közöttük, sem megcáfolni, sem megerősíteni nem tudom. De nagyon tetszik a kép hangulata, annyira illik a történethez! És persze Ray haja, amelyet nem volt könnyű megrajzolni. ;)

Mindkettőtöknek nagyon szépen köszönöm! :) 

Szinopszis, avagy az írók rémálma

Nos, nem tudom, egyetlen befejezett regény után írónak nevezhetem-e magam, sőt azt sem, kit nevezhetünk annak[1]. De egy dologban biztos vagyok: szinopszist írni borzalmas, megerőltető, ja, és hajtépést előidéző. Legalábbis nekem az volt.

Kezdjük azzal, hogy a Gödörben nem éppen rövid, ráadásul a főcselekményszál mellett több mellékszál is van, amik nem közvetlenül Abbeyhez kapcsolódnak, azonban nagyban befolyásolják az ő sorsát. Ráadásul, miközben írtam a szinopszist, azon agyaltam, Úristen, mennyi minden múlik ezen, hiszen ez alapján szűrik ki a csekély számú[2] 247 regény közül a jobbakat. Így persze csak még jobban rágörcsöl az ember. Végül, Majti barátnőm tanácsára, az Irodalmi Boncasztal segítéségét vettem igénybe: elolvastam a honlapon található szinopszisírási tanácsokat.

Nem tudom, ki ez, és miben mondja, de
szinopszist írni mindenképp!

Na, ettől csak még jobban begazoltam. A szinopszisnak ugyanis egyszerre kell lényegre törőnek, kereknek, izgalmasnak, mégis mindent elárulónak és frappánsnak lennie. Mindezt két oldalban. Ötszáznégy helyett! Nem tudom, próbáltatok-e már ennyi oldalnyi cselekményt miniatürizálni, de mission impossible. A cselekményszálakból nem egyet ki kellett hagynom vagy éppen nem rendesen kifejtenem; a főhős Ray totál kétdés lett, és borzalmas volt visszaolvasni, hiszen a regényben a) nem az b) nem véletlenül nem az, hiszen c) nincs olyan ember, aki jobban utálja tőlem a kétdés karaktereket; ráadásul, bevallom férfiasan, az időrendet is fel kellett cserélnem benne, hogy teljes képet tudjak adni a történetről. Már amennyire ez két oldalban lehetséges. Mindezt amúgy Abbey szemszögéből, monologikus formában írtam meg, remélem, szinopszisként is elfogadják (kicsit inkább egy pocsék novellára hajaz), az IB szerint lehet ilyen stílusban is szinopszist írni (hogy az ember megmutassa a regény elbeszélőjének stílusát), nemcsak a megszokottban. Hát, Ámen.

Az egésznek azért egy nagy haszna volt.

Ezután sokkal kevésbé fogom elítélni azokat a forgatókönyvírókat, akik rosszabb alkotást hoznak létre, mint az alapanyag, mert elismerem, hogy rohadt nehéz. Szegény Peeta is ennek lett áldozata!

---

[1] Ebben az anyagias világban valószínűleg azokat, akik meg is tudnak élni az írásból. Ó, Jézus, ha E. L. James írónak számít, akkor én inkább nem akarok az lenni!

[2] Igen, szarkazmus, Sheldon!

Mosásra fel!

Az évet egy nagy bejelenteni valóval zárom: befejeztem a Gödörbent! Sokan tudjátok, hogy egy ideje már írom ezt a történetet, néhányan még azt is, hogyan született meg (vicces sztori, egyszer majd leírom). A végénél azonban csak kevesen lehetettek ott.

Ennek elsősorban az az oka, hogy ki szeretném adatni a regényt, az Aranymosást céloztam meg, tehát a végét nem tehettem közzé. Másrészt, ha már ismeritek a befejezést, ki venné meg, amikor kiadják? :P (Már, ha kiadják...) És éppen ezért kellett a fejezetek nagy részét is letörölnöm a blogról: a történet fele már fent volt, most csak az első három fejezetet olvashatjátok. (Amikben Abbey még igencsak nyafka.)

Amúgy a "kicsike", az első gyermekem, mármint, szóval, na, a Gödörben 507 mínusz 3 (az a három oldal a cím és a tartalomjegyzék) A4-es oldal lett, tehát még csak véletlenül sem rövid. Azóta is csak ámulok, hogy hogy tudtam ennyit írni. Meg kitalálni. Meg hogy vajon mindent elvarrtam-e. És vajon nem lett volna ennél jobb megoldás? Logikai hiba, remélem, nem maradt. Jézus, lehet, hogy kiderül, hogy béna író vagyok!!

Na, szóval, ilyenek járnak azóta a fejemben, hogy kitettem a "Vége" feliratot. Bár, bevallom, már jóval hamarabb megjelentek. 

De ezeken a határidő miatt már nem érdemes agyalnom. Holnap éjfélig kell átküldeni a kéziratot, az adatlapot és a szinopszist a "mosásosoknak", akik elolvassák minimum a szinopszist és az első tíz oldalt, ha pedig az megfogta őket, a folytatást is. Imádkozom, hogy megfogja őket, bár a szinopszisomban alig bízok. Rohadt nehéz két oldalban összefoglalni 500 oldalnyi cselekményt, de az emiatt érzett kiakadásomnak majd egy másik bejegyzésemben adok hangot. Ahogy a Mosásról ért benyomásoknak is, remélem, kedvezőek lesznek! Szurkoljatok!

Döglött polip

Hosszú ideig meredtem a fehér lapra.

Olyan volt, mint egy partra vetett döglött polip: visszataszító, értelmetlen, nyomasztó – egy bottal sem érnél hozzá. Minden tekintetben olyan érzelem, amelyről már nem érdemes írni.

Kettőt kérek a legerősebből.

Egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy hozzáférkőzzek. Éreztem, hogy kéne, tudtam is bőven, az egyre gyűlő számlák biztosítottak róla. A maga közegében hatalmas sztori lett volna, hiszen mindenki volt már hasonló helyzetben. Átérezhető, megközelíthető, azonosulható. Tökéletes olvasnivaló.

Döglött polip.

Mindenki élt már át effélét. Talán éppen ezért nem is érdemes beszélni róla. Talán éppen ezért érdemes beszélni róla. Csalódás, fájdalom, keserűség, szorongató álmok, még fojtogatóbb ébredések, ölelem a takaróm, döglött polip. Elévültnek hitt, mélybe merülő, mindenhová beszivárgó dolgok. Egyesek már a tudatalattit emlegetnék.

Valami, amiről nem tudod eldönteni, hogy azért nem megy, mert már vége, vagy azért, mert elérhetetlenül elnyomtad. A reggeli másodpercek az utóbbira szavaznak. Azok a pillanatok, amikor önmagad keresed, de csak azt a tompa, gyilkos fájdalmat találod a helyén. A többi részed éjjel elpárolgott, pedig már arra sem emlékszel, mitől. Homályos képek, torz alakok, kísértő, elfelejthetetlen személyek.

Még kettőt, kérem.

A hétköznapok. Mintha immunissá tennének, elfejtetik veled a lényed. Azt, aki voltál, amikor a tompa-gyilkos még éles volt, és mindenre kiterjedt. Pörögsz és nevetsz, úgy, mint régen. Mikor még azt remélted, amit mégsem érhettél el.

Tudod, legalább részben. Nappal.

Döglött polip…?