Könyvkiadás, irodalmi valóságshow meg egyéb dolgok

Mivel ígértem, hogy (akár van rá igény, akár nem, bár úgy érzem, csak van, legalább egy minimális szinten) hírt adok a kiadatás folyamatáról és nehézségeiről, ellenállhatatlan stílusomban összefoglalom az eddig történteket (nincs sok).

Írtam néhány kiadónak (azt hiszem, ötnek vagy hatnak, akiknek talán beleillene a Gödörben a profiljukba, és nincs nagy vörös betűkkel feltüntetve a honlapon, hogy „KÉZIRATOKAT NEM FOGADUNK!”), első körben cselesen csak a blogos megjelenés előnyeiről és hátrányairól faggattam őket. Ötven százalékuk válaszolt is, teljesen változatos véleményeket kaptam, egyikük szerint nem érdemes feltölteni, hiszen a szerkesztetlen írás csak elüldözi az embereket, megint más szerint pedig pont, hogy előnyös, hiszen növeli a rajongóim számát… Ezek alapján úgy döntöttem, éppen elég fejezetet osztottam meg a Gödörbenből, jöhet a következő kérdés.

Ekkor már konkrétabban csaptam le az áldozatokra, egyet a háromból sikeresen el is ijesztve (azóta sem válaszolt arra a kérdésre, mennyire fogadnak magyar kéziratokat). A CorLeonis PR-osa nagyon kedves volt, ugyanakkor szomorú hírekkel szolgált: friss kiadóként még jó ideig külföldi regényeket fordítanak le és jelentetnek meg inkább (amit meg is értek, bizonyos szempontból úgy tűnik, kisebb a pofára esés valószínűsége).

A Gödörbent leginkább a Vörös pöttyös könyvként tudnám elképzelni (remélhetőleg végleges formájában már a kifejezetten jól sikerültek sorát fogja erősíteni), lelkesedésemben írtam is a felelős személynek abban reménykedve, hogy az aranymosásos procedúrát ki tudnám valahogyan kerülni. Az Aranymosás leginkább irodalmi valóságshowként jellemezhető: regényeket fogadnak, és „eresztenek össze”, a rosszabbak sorozatosan kiesnek, a jobbakat megszerkesztik, és az első hármat különböző formában és eltérő példányszámban kiadják. Sajnos és várhatóan azt a választ kaptam, hogy két forduló között nem fogadnak kéziratokat, hiszen van elég dolguk a versenyzőkkel.

Ezt meg is értettem, és el is fogadtam, az én egyéni szocproblémám csak az, hogy december vége a leadási határidő, ráadásul nem elég nekik cirka négyszáz oldal (VP-s tördeléssel ennyi, igen!), befejezettnek kell lennie, amitől én még legalább százoldalnyira állok belső megérzés alapján… Szóval, viszlát egy év múlva, a következő versenyen!

Talán nem is baj. Befejezni, sokszor átolvasni, esetleges logikai hibákat kiküszöbölni (bárhogy ügyel az ember, mindig is lesznek), fejezeteket újrastrukturálni, idézeteket keresni… Ehhez kell egy év.