Fehér város 3.

A hős

...A férfi nem tudott betelni az arcát cirógató levegővel. Élvezte, hogy haja birizgálja a homlokát, az izmai pedig megfeszülnek. Azonban ezek az apró örömök eltörpültek amellett a gyönyör mellett, amit a Felsőváros kijátszása okozott neki. Megint.

Igaza volt Gray-nek, mint mindig, fejlesztései bőven a ruha javára váltak. Szerencsétlen felsővárosaik észre sem veszik majd, csak miután kilopja még a szemüket is. Bár, szem híján, valószínűleg még akkor sem…

Mámorosan felkacagott.

Fekete ruhája végig a testéhez tapadt, egyedül homályos feje látszott ki belőle. A darab szerencsére annyira szűk volt, hogy – amellett, hogy kiemelte előnyös testrészeit, ahogy ezt ő a legnagyobb elégedettséggel megállapította – befért mindennapi öltözéke alá. Mellesleg jobban is nézett ki azoknál a koszosbarna rongyoknál, amiket a Gyárban kellett viselnie, mivel már elmúlt tizenhat. Az embernek éppen csak elmúlnak a pattanásai, és máris kötelező jelleggel bevágják a Gyárba.

A – bár ezt sosem erősítették meg hivatalosan – mérgező gázok közé.

Persze, ha enni szeretne, nem árt már öt évesen melóznia.

Minden gramm ellopott étel külön örömöt szerez majd neki.

Ahogy a gyerekek csillogó szemei is. És azok a szeplők. Amikor vidám volt, mindig szerteszét futottak az arcán. Amikor pedig dühös, csak úgy pattogtak jobbra-balra.

Mattie utálta apró pontjait. Finn imádta.

Még jobban megfeszítette izmait, hogy bal oldalról megközelíthesse Felsőváros egyetlen általa ismert gyengepontját. A csészealjon volt egy, a méreteihez képest aprócska lyuk, amely valamivel nagyobb volt, mint a férfi. Ahhoz repült Finn, hálát adva Gray fejlesztési képességeinek. Ahhoz képest, hogy csak a Gyárból csórta össze a kellékeket, mérföldekkel jobb ez a ruha, mint az első verziója. Minimum két perccel később fognak teljesen bedurranni az izmai, mint abban tették volna.

Amúgy nem ez volt az egyedüli különbség közöttük. Finn gyakran úgy érezte, Mathilda jó, néha már-már túl jó, még akkor is, amikor éppen dühösen kiabál. Ő ellenben… Talán ezért nem mondta még meg neki. Pedig az utóbbi három évben bőven lett volna rá ideje. Akkor látta először. Néhány hasonló korú kölyökkel veszett össze, akik úgy vélték, egy főnek túl sok ételt cipel magával a lány, és azonnal ki szerették volna küszöbölni ezt a csorbát.

Aztán Finn közbelépett. Egyrészt azért, mert az volt az egyetlen ostoba, mégis tartós ideája, hogy nőt nem verünk, bármi jöjjön is, másrészt, ha kék-zöld foltok csúfították volna el a barna hölgyemény arcát, még a nappali fényt sem adta volna ki szeplőit, nem hogy az éjszakai lámpák elhanyagolható pislákolása.

Többet kéne edzenie, csak azt nem tudja, mikor. És hol, hogy ne tűnjön fel a Felsőváros vezetőinek. Ahhoz képest, hogy ennyire könnyen ki tudja játszani őket, sokszor az volt az érzése, hogy mindent látnak. Mindenhol ott vannak. Bármibe beleszólhatnak. Ez csak még jobban megnövelte kijátszásuk élvezetét.

Csak Mattiék miatt ne aggódna. Hiába ámítja magát, tudja jól, hogy ezért nem beszélt még vele. Nem azért, mert ő olyan tiszta, Finn pedig… Nem csak azért.

Később kiderült, hogy a lány nem egy feneketlen gyomor büszke tulajdonosa, hanem tizenegy gyereké, akik még csak nem is a testvérei, hanem egyszerű utcakölykök. A lány, megdöbbentő módon, vállalta, hogy vigyáz rájuk, nem csak ételt, neveltetést is ad nekik. És óriási szeretetet. Finnt meglepte ez az önfeláldozás, az viszont nem, hogy eddig nem hallott róla – Alsóváros lakói nem éppen kommunikatívak, szinte csak a szűk családi körrel tartják a kapcsolatot. Néhányan még velük sem. Többnyire azért, mert nincs kivel.

Az emberek Alsóvárosban túl bizalmatlanok, ráadásul nincsenek arra kényszerítve, hogy szoros kapcsolatot alakítsanak ki, csak nagyon kevés családon kívüli kötelék alakult ki. Az embereknek nem támaszkodnak egymásra, ha ledolgozzák a megadott óraszámot a Gyárban, megkapják a Felsővárostól azokat a dolgokat, amikre alapvetően szükségük van. Ha valaki ezen felül foglalatoskodik valamivel, többnyire titokban teszi, minimális számú emberekkel közölve a dolgot. Vagy senkivel, így is túl sok emberre csaptak le a Kószák.

Még szerencse, hogy Gray-nek szüksége volt Finn-re. Finn szerencséje. Meg a kicsiké. És Mattie-é, a szajrénak köszönhetően sokkal kevesebbet kell majd dolgoznia.

Igen, ez a ruha tökéletes volt…

Vett egy éles kanyart, odaért a lyukhoz. Éppen idejében, érezte, hogy a lábai legszívesebben leszakadnának. Mintha forró parázst nyomtak volna hozzájuk. Még jobban megnövelte a DNS átalakító hatékonyságát: legkevésbé ezt szerette a melóban. A sötét Alsóváráson átrepülve még csak-csak eltűnt halványan elmosódva is, de a fényekkel teli Felsővárosban teljes láthatatlanságra volt szüksége. A ruha DNS-átalakító vegyszert eresztett bőre alá, ami pokoli fájdalommal járt, legszívesebben felüvöltött volna. Beleharapott a szájába, sós ízt érzett, és Mattie-re gondolt. Rögtön ezután gondolatban le is kevert magának egy hatalmasat a szentimentalizmusa miatt. Munka közben nem gondolunk a lányra, a Felsőváros szájában teljes összpontosításra van szükség, pláne az ilyen helyzetekben.

Az az érzése támadt, hiba csúszott a gépezetbe. Gyorsan lepillantott a kezeire: nem látta azokat. Ezek szerint vaklárma volt, saját magára hozta a frászt. Minden a terv szerint haladt, egyszerűen csak még Gray kiképzése sem készítette fel erre a kínra.

Megszabadította ajkát a fogaitól.

Nem hibázhat. A nyomok valószínűleg közvetlenül Mattie-hez és a gyerekekhez vezetnék a Felsőváros embereit. Őket nem keverheti bajba.

Talán mégsem olyan jó ötlet pont mostanában beszélni a lánnyal. Túl nagy a kockázat. Vagy talán éppen ezért kéne bevallania, még mielőtt meghal…?

Megjutalmazta magát egy nem teljesen képzeletbeli pofonnal, majd engedte, hogy láthatatlan testében szétáramoljon az adrenalin, és bemászott a lyukba.

Ideje munkához látni.