Karakterábrázolás

-- A gyakorlat lényege az volt, hogy egy szereplő tulajdonságait kellett összeírni, majd egy jelenetben a viselkedésével ábrázolni azokat. Szerintetek mi jellemzi az én szeretett Edgaromat? --

Edgar fel-alá járkált, majd hozzávágta az ecsetét a vászonhoz. Vörös festék fröccsent szét, az ecset csíkot húzva maga után leesett a földre, azt is vérszínűvé változtatva.

Vagyis nem teljesen vérszínűvé, éppen ez volt a baj. Bárhogy keverte a színeket, sosem jött ki pontosan az az árnyalat, amit elképzelt. Sok piros, kis fehér, sok fehér, kis piros, sárga, barna, fekete, valamilyen furcsa ösztöntől hajtva zöld, de most még megérzéseire sem számíthatott. Nem sikerült lefestenie a tökéletes gyilkossági jelenetet.

Az ecsetet a földön hagyva lesétált családjához. Ujjaival piros csíkokat húzott a falra, majd észbe kapva, nadrágjába törölte a kezét. Feltűnt neki, hogy már marja a sav a gyomrát, az órára pillantva döbbenten konstatálta, hogy tizenegy óra van, és ő még nem evett, mióta álmában látta azt a képet.

Belépett a konyhába, ahol felesége főzött –ez azt jelentette, hogy hétvége van, valószínű, hogy szombat. A látvány hatására odafigyelt az illatokra is: fűszerek keveréke.

– Szia, szívem, végeztél? – kérdezte a neje. – Reggel olyan hirtelen tűntél el…

– Érdekes álmom volt – válaszolta Edgar, miközben odalépett a szekrényhez, kivette belőle a gabonapelyhet, majd sonkát a hűtőből, és némi paradicsomot. Az egészet egy lapos tányérba öntötte, amit az asztalon talált. Néhány gabonapehely szét is gurult.

Edgar megfogta a paradicsomot. A neje felsóhajtott.

– Legalább mosd meg, mielőtt megeszed, tele lehet vegyszerrel és ki tudja, milyen kézzel fogdosták a boltban. És ha már a kezeknél tartunk, megmoshatnád a sajátjaidat is.

– Ennek a színét legutóbb eltaláltam. Tökéletes árnyalat volt a tökéletes zöldségnek… Vagy legalábbis majdnem tökéletes. Most pedig az sem megy.

A paradicsom kifolyt ujjai közül, ahogy ökölbe szorította kezeit.

– Edgar!

– Ó, elnézést, nem akartam. Tényleg nem – mondta bűnbánóan. – Kezet is mosok…

– Lehetőleg ne a meghámozott krumplira, amit a mosogatóba raktam! – kiáltott fel a neje. – Mi van veled, Edgar, most éppen mi?!

– Láttam egy álmot… A tökéletesen ábrázolt gyilkosságról.

A neje felnyögött.

– Minden a helyén volt. A testtartások, a színek, a fények… De most egyszerűen nem megy. Nem találom azokat az árnyalatokat, amikre szükségem van. Leginkább a vérrel van problémám! És a testtartásokkal sem vagyok teljesen kibékülve…

– Nyugodj meg, menni fog. Előbb-utóbb megtalálod az arányokat, ahogy eddig is. Egyre kérlek, a gyerek előtt lehetőleg ne emlegesd ennyiszer a gyilkosságot és a vért…

– Milyen gyerek előtt? – hökkent meg egy pillanatra Edgar.

– A miénk előtt! Tudod – van egy fiad.

– Most nem az anyádnál van?

– Az még a múlt héten volt!

– De akkor ketten vagytok itthon… Lehetnétek a modelljeim! Ha a vért nem is, de a testtartást…

– Szó sem lehet róla!

– Csak egy kés kell, de megteszi a kenyérvágó is, bár álmomban nagyobb volt, de ezen ne múljon. Meg egy ágy. A baldachinokat majd ráfestem. Anyagyilkosság lenne.

– Jesszusom, Edgar! Nem!

– Jó-jó, rendben… Csak olvastam azt a tanulmányt a múltkor, amiben azt írták, hogy csak férfiak követnek el anyagyilkosságot. Úgy tűnik, megihletett.

– Mi nem?

– Felmegyek, köszönök a fiamnak. Tegnap óta nem is láttam.

A neje gyanakodva nézett utána.

Edgar felsietett a lépcsőn, és lelkesen benyitott a fia szobájába.

– Kölyök, van egy jó kis játékom. Szeretnéd kipróbálni?