A Samuel-i titok

...– Köszönöm, hogy mind eljöttek – mondta P. nyomozó. – Fontos bejelenteni valóm van önöknek, immár nem titkolt nyomozásom során egészen meghökkentő dolgokat fedeztem fel.

– Először hagy mondjam el, hogyan kerültem az események közepébe, hiszen sokak számára kérdéses volt, miért mutat ilyen nagy érdeklődést egy ilyen impozáns bajusszal rendelkező – itt büszkén megpödörte fent említett testrészét – ember egy ilyen bensőségesnek látszó társaság élete iránt.

Monsieur P. megengedett egy apró biccentést a jelenlévők felé. Sir Richard Gere vetett rá egy büszke pillantást, a mellette ülő Mrs. Gere pedig megengedett engedett magának egy félszeg mosolyt. A velük szemben helyet foglaló Prudence Mapstone összeszorította gondosan kirúzsozott száját, míg a kanapéban lezserül elterülő Matthew Fox érdeklődve pillantott rá.

– Kevés olyan harmonikusan együttműködő négyest láttam, mint maguk, akkor és ott a teniszpályán. Ha felületes megfigyelő lennék, talán észre sem vettem volna azokat a jeleket, melyek látszólag fesztelen kapcsolatuk mélységes konfliktusaira utalnak.

Prudence válla megrándult.

– Szerencsére meglepően éles szemekkel és fürge észjárással áldott meg az ég. Azt hiszem, ezt, ahogy nyilván önök is tudják, már nem egy megoldhatatlannak tűnő ügy során bebizonyítottam. Így talán nem is meglepő, hogy egyiküknek feltűnt, hogy egy ilyen apró ember kíséri figyelemmel amúgy, ha meg nem sértem önöket, elég hétköznapi játékukat. Bizony, a befejezett meccs után M. Fox kedélyesen párbeszédet indított velem. Mikor kicsiny csapatukra terelődött a szó, elejtett egy furcsának tűnő megjegyzést, mi szerint…

– „Igen mély szenvedélyek kötnek össze egyes embereket…” Igen, emlékszem, Monsieur P. – biccentett Matthew, miközben a kanapé karfáján átvetett bal lábát lazán lóbálta.

– Azt már akkor éreztem, hogy nem véletlenül használta ezeket a szavakat: ezek szerint nem is öntudatlanul. Ki akarta használni, hogy egy ilyen kedvező hírnévtől nem mentes nyomozó felfigyelt a baráti körére, igaz?– hunyorgott rá M. P.

– Minek is tagadjam? – vonta meg a vállát Mr. Fox.

– El is érte a célját, monsieur. Még később is foglalkoztatott a mondata és az, amit érzékeltem, de nem láttam tisztán, így felkerestem magukat, s kiderítettem egy-két dolgot. Mivel a legrosszabbra számítottam, semmit nem hagytam figyelmen kívül.

– A legrosszabbra? – kérdezte felháborodva Sir Gere. –Hogy érti azt, hogy a legrosszabbra?

– Úgy, hogy bűntettre utaló jeleket kerestem.

– Bűntettre?! – kérdezte gúnyosan Prudence. – Mégis milyen bűntettet ötlött ki baráti társaságunknak, M. P.?

– Bármilyet, amihez szenvedély vezethet… Elsősorban gyilkosságra gondoltam – mondta P. halkan, de tisztán.

Anne felsikkantott.

– Na de M. P., ne tegyen ilyen kijelentéseket! Felizgatja a nejemet! – mondta Sir Gere. – Amúgy is nehéz hónapokat élt át…

– Ahogy azt én is tapasztaltam – hajtott fejet P. – Nem akartam felizgatni, Madame. Szerencsére semmilyen gyilkosság nem történt – hacsak egy születés megakadályozását nem vesszük annak.

– Ho-hogy érti ezt? – kérdezte Anne.

– Nyomozásom során nem egy dolgot megtudtam magukról. Sir Gere és Madame Gere nem egészen két éve házasok, s jó szándékú szomszédaiknak hála azt is kiderítettem, hogy amúgy harmonikus kapcsolatukat egyetlen sötét felhő árnyékolja be: az, hogy Madame Anne-nek nem lehet gyermeke. Azt is hamar megtudtam, hogy M. Fox Madame Gere öccse, Madame Prudence pedig Sir Gere egykori munkatársa, s közeli barátja. Egy cserfes szolgálólány már csak azért szurkol, hogy Madame Prudence és M. Fox egymásnak szerelmet vallva összeházasodjon.

– Már elnézést! – hördült fel Prudence, és Matthew-ra vetett egy fagyos pillantást. Matthew felnevetett.

– Így hát a legérzékenyebb szálon indultam el: hogy lehet, hogy a tökéletes négyes egyik párosa még nem alkot egy párt? Egy ilyen kérdésre talán nincs is logikus magyarázat, ám a sors kegyes volt M. P.-hoz, s megajándékozta egy véletlenül meghallott párbeszéddel.

Prudence ciccentett, Matthew pedig felröhögött.

– Bizony, ha M. P. nem ül a megfelelő időben a megfelelően helyiségben és a megfelelően elfordított fotelban, valamivel később jön rá, hogy Madame Prudence szíve már másé, még akkor is, ha ezt az illetőnek sosem árulja el. Én is megőrizném e titkot, ha nem éppen ez vezetett volna el a tetteshez és a tettéhez.

– Ne merészelje! – sziszegte Prudence.

– Sajnálom, madame, de el kell mondanom. Remélem, végül megérti.

– M. P., ha a hölgy nem szeretné… - kezdte Mr. Fox.

– Tudod, mit, Matthew!? A hölgy szeretné! Olyannyira, hogy ő maga közli! – kiabált Miss Mapstone. – Richard, szerelmes vagyok beléd! Miért ezt a nyafkát választottad, miért nem engem?!

– Tessék?! – nyögött fel Sir Richard. Prudence villámló szemekkel nézett rá.

– Ne mondd, hogy nem vetted észre! Amióta ismerjük egymást, mindent megtettem érted, mindent!

– És ez vezetett el a nyomozás következő fázisához – P. nem hagyta, hogy belefojtsák mondandóját. – Vajon Madame Mapstone mit tenne meg ezért a szerelemért? Meddig menne el? Képes lenne, mondjuk, gyilkolni? Vagy ravasz női praktikákhoz folyamodna? Arra jutottam, hogy ennél összetettebb személyiség, tehát meghökkentőbb tettel fog előállni.

– Köszönöm a „bókot”, M. P. – húzta el a száját Miss Mapstone. – De nem álltam elő semmivel.

– Te szerelmes vagy a férjembe? – jutott szóhoz Mrs. Gere. – És kifundáltál valamit, hogy elvedd tőlem?!

– Bizony, olyan dolgok történtek ebben a házban, amik Sir Gere-rel való kapcsolatát alapjaiban veszélyeztették, Madame Anne – előzte meg a kis belga Prudence válaszát. – Ön szerint mi teheti tönkre közös jövőjüket leginkább?

Anne szomorúan lehajtotta a fejét.

– Az egyetlen dolog az örökös hiánya lehetne – sóhajtott. Sir Gere összerezzent, majd átkarolta felesége vállát.

– Ne beszélj butaságokat, semmi sem veszélyeztethet minket – suttogta.

– De veszélyeztetheti, még mennyire, hogy veszélyeztetheti a házasságukat! – bődült fel P.. – Éppen ezért a gyermek hiányának okát kezdtem el kutatni, nem kizárva, hogy az pusztán biológiai is lehet, de szem előtt tartva a lehetőséget, mi szerint más természetű. És Madame Anne délutáni teájának analízise is erre mutatott rá! Bizony, mikor egyik teázásunk alkalmával olyan udvariatlanul mézért küldtem önt, madame, kihasználva, hogy az idegeneknek elnézik, ha ilyen furcsa szokásokkal élnek, és az aranyló nedűt rakják italukba tej helyett, félretettem egy keveset soha ki nem hagyott teájából.

– Hogy mit csinált, M.?! – csattant fel Sir Gere.

– Megkértem a nejét, hogy ne várjon az amúgy hihetetlenül lassú szolgálólányára, és ő maga hozzon nekem a nélkülözhetetlen édesítőből. Szörnyen sajnálom az udvariatlanságomat, de jó ügy érdekében tettem. Másképp ugyanis nem derült volna ki, hogy valaki fogamzásgátló tablettát oldott fel hitvese csészéjében!

– Tessék?! – kiáltott fel Anne.

– Mi van?! – rökönyödött meg Matthew. – Prudence, te…

– Én?! Én nem csináltam semmit!

– Szóval tagadja, madame, hogy tablettákkal akadályozta a gyermekáldást?

– Nincs mit tagadnom, mivel nem csináltam semmit! – mondta szinte visítva Prudence.

– Hát persze, hogy nem, ez teljesen nyilvánvaló – hagyta helyben P.

– Mi van?! – ismételte Matthew.

– Honnan tudhatná, hogy mikor alkalmas? Ráadásul a hölgyek nem élnek együtt, ez az adagolást is megnehezíti. Éppen ezért arra jutottam, hogy valaki másnak köszönhetjük ezt. Kinek lenne lehetősége pontosan adagolni a tablettákat? Arra jutottam, hogy Madame Mapstone-on kívül mindenkinek. M. Fox ideiglenesen nővérével él, ráadásul indítéka is van: miért ne szeretné szíve hölgyét boldognak látni, még ha őt magát ez boldogtalanná is teszi?

– Ez a szíve hölgye kissé erős… – jegyezte meg Matthew. – Ráadásul a tablettákhoz sem értek.

– Igen, némi vizsgálódás után én is erre jutottam. Nem is állhatna bármi messzebb M. Foxtól, mint a fogamzásgátló tabletta használatának módja. Tovább pörgettem szürke agysejtjeimet, melyeket nem lehet megtéveszteni. Mégis ki az, aki pontosan ért hozzá? Aki pontosan tudja, melyik bogyót mikor kell bevenni? Hát maga Madame Gere!

– Hogy merészeli?! Hogy merészeli a nejemet ilyen alattomos váddal illetni?! – háborodott fel Sir Richard. – Anne egy tünemény! Sosem tenne ilyet!

– Jól mondja, monsieur. Anne sosem tenne ilyet. Mégis melyik hölgy olvasztaná fel a piruláját az ötórai teájában, mikor azt egyszerűen be is veheti? Fölösleges macera.

– De akkor ki…? – kérdezte riadtan Anne.

– Maga, Sir Richard! Maga adagolt tablettákat a nejének!

– Na de mon…

– Ki másnak lenne mindig lehetősége betenni a tablettát a teába? Tisztában van vele, hogy Madame Anne véletlenül sem hagyná ki az ötóraiját, így nem is meglepő, hogy éppen ezt választotta. Ráadásul ki más tudná annyira pontosan, mint a feleség, hogy mikor melyik pirula az aktuális, ha nem maga a férj? Igen, Sir Gere, maga fogamzásgátlóval bombázza feleségét!

– Elismerem! Én tettem! – tört meg Sir Richard. – Én tettem! De meg kell értened, szívem – fordult nejéhez –, hogy ez nem azért van, mert nem szeretlek. Egyszerűen nem állok még kész egy gyermekre. Még túl felelőtlen vagyok. De amint készen állok rá, szeretnék egy kisbabát, hidd el!

– De… miért nem szóltál? – kérdezte Anne.

– Hiszen te annyira szerettél volna egy kisbabát! Mindig Samuelt, a jövőbeli fiúnkat emlegetted. Álltam volna azzal eléd, hogy még várjunk?

– Jaj, Richard, csak azért emlegettem Samet, mert azt hittem, sürgősen örököst szeretnél. Amúgy eszem ágában sem lenne szülni. Egyelőre legalábbis…

– Azt mondod… Nem akarsz azonnal gyermeket?

– Nem! Csak férjet akartam, csak téged, azért hajkurásztam az örököst, hogy mellettem maradj!

– Ó, szívem! El nem tudom mondani, mennyire boldoggá tettél!

– Drágám!

Prudence utálkozva felhorkantott.

– Mégis mi lesz így velem?

– Hát, aranyom, ezek után volna egy-két tippem… – kacsintott rá Matthew.

– Amint mondtam, a Madame Anne iránti őszinteség hiánya majdnem tönkretette a szerelmét. De az én szürke kis agysejtjeimet lehetetlen kijátszani. Még szerencse, hogy így van: megmentettem egy házasságot, lehetővé téve, hogy Samuelnek nevezzék el majdani fiúkat. Vagy a tiszteletemre Herkulesnek – monologizált lelkesen nyomozónk, de már senki sem figyelt rá.