Az Úszódressz és a Lány

...Az Úszódressz nagyon szomorú volt. Mikor fiatalon kikerült a gyárból, nem gondolta, hogy ilyen sanyarú sorsa lesz, ahogy azt sem, hogy egyszer eljut arra a pontra, ahol legszívesebben képen köpné magát, amikor csak a tükörbe néz. (Sajnos ezt bizonyos biológiai nem-adottságok lehetetlenné tették.)

Akkor még fiatal volt, és reményekkel teli. Látta a jövőjét: egy csinos lány – lehetőleg szőke, az jól megy világoskék anyagához – beleszeret majd a boltban, felveszi a neonfényű próbafülkében, és egyszerűen tökéletesen mutatnak majd együtt. Ezek után pedig minden héten a medencében úsznak majd, zabálva a hosszokat.

Azonban nem ez történt. A boltba kerülve népszerűbbek voltak kétrészes társai (Úszódresszünk nehezen tudta megvetés és irigység nélkül kimondani azt a szót, hogy bikini), őt csak nagyon kevesen vették le a fogasról, és nekik is pocsékul állt. A lábuk vagy túl vastag lett tőle, vagy túl vékony, kék anyaga pedig kiemelte a fiatalok vérereit és az idősebbek visszereit. Arról nem is beszélve, hogy szinte kivétel nélkül mindenkinek lenyomta a melleit, ráadásul a vevők azt állították, kényelmetlenül bevág a vállukba. Egy középkorú hölgyemény egyszer addig fokozta a dolgot, hogy Úszódressz legszívesebben elsírta volna magát (azonban a fent említett biológiai hiányosságok ebben is megakadályozták). Azt mondta, ez a vacak szabás szinte árkot váj a vállaimba.

Úszódressz egészen eddig a napig reménykedett a csinos szőke lány eljövetelében. Érezte, hogyha az eddigi nőknek és lányoknak nem is állt jól, valahol a nagyvilágban járkál az a lány, és csakis rá vár, őt keresi, töretlenül… egyszer belép majd a boltba, és barátai tanácsát figyelmen kívül hagyva, egyenesen odasiet a polchoz, lekapja őt róla, majd magával viszi, hogy benne ússzon. Úszódressz egyszerűen tudta, hogy valóra válnak az álmai, csak még váratnak magukra. Egészen az árkos mondatig.

Erre teljesen összefacsarodott a szíve, vagy legalábbis az a szövetterület, ahol a szíve dobogott volna, ha ember lett volna. Átesett a fájdalom öt fokán: csúnyának gondolta magát, elégedetlen volt színével, majd varrásának vonalával, zavarta, hogy a hátul lévő kivágása egyszerű kör alakú, alsórésze ellenben túl hivalkodóan volt felvágva. Igen, a szabása egyszerűen pocsék volt, nem csoda, hogy nem vette meg senki már hónapok óta.

Egy idő után rájött, hogy fölösleges sírnia, egyrészt, mert képtelen rá, másrészt, mert nem ér vele semmit. Nem fejlődik, szomorúan még annyira sem mutat jól, mint amúgy, ráadásul, most, hogy rájött hibájára, akár változtathatna is rajta. Edzésbe kezdett, hogy elérhesse céljait: mikor a vevők és az eladók nem figyeltek rá (valljuk be, ez eléggé sokszor megtörtént), felhúzta magát a fogasra, majd szépen lassan visszaereszkedett. Este az ugrálást gyakorolta, mit sem törődve társai és az átkozott bikinik gúnyos nevetésével vagy az eladók morgásával, mikor észrevették, hogy már megint lesett a fogasról. Egyetlen célja volt: a varrószoba.

Egyik éjszaka, gyötrelmesen nehéz edzések és hosszantartó ugrópróbák után, be is jutott oda. A varrógép, melyet az esetleges hibák kiküszöbölésére tartott a gondos igazgató, ott csillogott előtte, a maga csodás valójában. Úszódresszünk elé vánszorgott, és így szólt:

– Kedves Varróasszony, tudnál segíteni? Nagyon reménytelen a helyzetem.

– Mi történt, drága Úszódressz? – kérdezett vissza Varróasszony. Annyira tüneményes lélek volt, még azt sem vette zokon, hogy éjszakai álmából felzavarták. – Elszakadt az egyik cérnád, és a gondozóid nem vették észre?

– Nem, annál sokkal rosszabb!

– Jaj, Istenem, mégis mi lehet rosszabb még egy felfeslett varrásnál is! – kiáltott fel Varróasszony.

– Rossz a szabásom – mondta nagyon halkan-szégyellősen Úszódresszünk. Nem akarta, hogy meghallják társai.

– Hadd lássalak… Nekem innen jónak tűnik. Egyszerű kivágás hátul, egyenes szabás, magas felvágás… igen, minden a helyén, igazi klasszikus szabásod van, lányom.

– De nekem nem tetszik… Nem érzem jól magam a szabásomban. A többiek sokkal szebbek. Keresztcsíkos a hátuk, Adidasnak pedig még zipzárja is van! És a felvágásuk is sokkal jobban áll… Engem pedig nem vesz így meg senki.

Varróasszony így szólt:

– Úszódressz, légy magaddal elégedett. Hidd el, egyszer eljön a te embered, aki úgy fog szeretni, ahogy te azt megérdemled. Ahhoz nem kell változnod.

– De én szeretnék. Már hosszú hónapok óta a fogason lógok. E-he-hengem senki nem sze-re-he-het!

Varróasszony végül megszánta a kis Úszódresszt. (Valamint ki nem állhatta a síró tárgyakat, igyekezett elkerülni őket.)

– Rendben, mássz fel, de én előre figyelmeztetlek! Neked nem keresztcsíkos hátra, hanem időre van szükséged. Hamarosan eljön a te lányod is, csak várd ki!

– Higgye el, Varróasszony, az új szabásomban még jobban szeretni fog! – lelkendezett Úszódresszünk, majd felmászott az asztalra, és Varróasszony ölébe hajtotta magát, hogy az végrehajtsa rajta az átszabást.

Másnap, miután egy morgó, majd csodálkozó eladó felakasztotta a fogasra, boldogan lógott új valójában. Emberek özönlöttek be a boltba – nyár eleje volt, fürdőruhaszezon. Úszódresszünk kihúzva anyagát mutogatta magát, magabiztos kisugárzásával bevonzotta a vásárlókat. Azonban azok legnagyobb csalódására, valahogyan nem volt tökéletes. Egyikőjükhöz sem passzolt, csak az átlagos mércét ütötte meg. Végül sajnálkozva otthagyták; kicserélték egy társára, aki eleve keresztcsíkosnak született, vagy távoztak egy bikinivel. Egészen addig, míg be nem lépett egy szőke lány a boltba.

Pontosan olyan volt, amilyennek Úszódressz elképzelte. A mögötte lévő tükörből már akkor látta, hogy a lány haja tökéletesen megy majd anyagához, mikor az még lépésekre volt tőle. A lábai is pont olyanok voltak, amilyeneknek kigondolta őket, se nem túl véknyak, se nem túl vastagok, és egyáltalán nem eresek. Egyszóval, tökéletes volt, és éppen felé tartott.

– Ó, Flóra, ezt nézd! – kiáltott fel a lány lemaradt barátnőjének, mikor meglátta Úszódresszünket. – Pont olyan, amilyenre gondoltam, ez a kék szín! Egyszerűen tökéletes…

Úszódressz kissé félénken, ám valahogy mégis büszkén lógott a fogason a lány dicséretét hallva. Érezte, hogy eljött az ő napja, nem hiába dolgozott érte ennyit. Itt a Lány. Éppen hozzáér, és megfordítja, hogy lássa a hátát.

– Ó, nem, mégsem – szólt csalódottan Lány. – Nem az igazi. Nem jó a szabása. Én klasszikust akartam. Most kereshetem tovább.

Úszódressz rezignáltan nézte a Lány távolodó hátát.