Kártyák és játszmák

(Gyakorlat az egyik kurzusomra. Az első kettő és az utolsó három mondatot adták meg előre, ezeket kellett "feltölteni". Én vidámra vettem a figurá(ka)t.)

MINA

Egész nap fülledt meleg volt a fodrászüzletben. Délután végre megeredt az eső. Úgy ömlött, mintha sosem akarna elállni. Pont most, gondolta Mina, miközben kibámult az ablakon. Mintha a természet is sejtené, hogy milyen depresszióval és önsajnálattal dúsított beszélgetés vár rám este.

Miután elment utolsó bejelentkezett vendége is, felhívta egyik gyerekkori barátnője, aki annyira sírt, hogy Mina alig értette, mit mond. Arra rájött, hogy vészhelyzet van: Zsóka barátja, akit magában mindig is csak „a Patkánynak” becézett, elhagyta a nőt. Körülbelül hetedjére a kapcsolatuk során. Mina dühösen felkapta a partvist, és sepregetni kezdett. Már kezdett elege lenni az ilyen típusú vészhelyzetekből, egyrészt, mert sosem értette, mit eszik Zsóka a férfin (aki nem csak belső tulajdonságai miatt emlékeztette Minát a fent említett állatra), másrészt, mert egyszerűen nem tudta felfogni, hogy lehet valaki ennyire elvakult és akaratgyenge. Már eljutott arra a pontra, hogy nem is sajnálta barátnőjét.

Ha nem rohanna vissza a Patkány karjaiba minden egyes alkalommal, amikor az a szemétláda hívja…

Mina kezében megállt a partvis. Tudta jól, hogy milyen típusú férfi Patkány: vonzódik az elérhetetlenhez, de kihasználja az azonnal megkaphatót. Zsóka pedig minden volt, csak éppen elérhetetlen nem. Már csak az a kérdés, hogy értesse meg vele, hogy ez rossz. Ha nem Patkányról lenne szó, ez a ragaszkodás nem okozna gondot, így azonban barátnője csak önmagát tette tönkre.

Valahogyan… valahogyan be kéne ezt bizonyítanom neki is, gondolta Mina, majd vállat vont. Ennek ellenére az ötlete nem hagyta nyugodni. Már csak az volt a kérdés, hogyan valósítsa meg.

PROFESSZOR

A szokásos keddi kártyázásnak hódoltak törzshelyükön, Pötty késve és méltatlankodva érkezett.

– Hallottam. Már megint dobtál valakit?! – szegezte a kérdést barátjának köszönés nélkül. – Mégis miért?! Tiszta dögös volt a csaj…

Professzor vetett egy hanyag pillantást alig kétméteres barátja arcára (mivel Pötty még mindig állt, ez egy kicsit nyakkitörőbb mutatvány volt a kelleténél), majd egy lazának szánt vállrándítással visszatért a lapjaihoz. Pinokkióval már megkezdtek egy kört.

– Nem is tudom, haver. Nem volt meg benne az a plusz, tudod.

– Pedig ránézésre minimum C-s kosárral büszkélkedhetett a bige, ha nem D-ssel – vágta rá kaján vigyorral és egy érzékletes kézmozdulattal Pinokkió.

Professzor is kierőltetett magából egy vigyort, de valahogy nem tudta értékelni barátja poénját. Már nem. Benne is megfogalmazódott az a kérdés, melyet Pötty vágott a fejéhez. Mégis miért hagyta el Szandit? Miért hagyott el minden egyes nőt, akivel eddig összejött?

– Ez egyáltalán nem vicces, Pinokkió! – húzta ki nagy hévvel a székét Pötty.

– De, azért egy kicsit igen – szólt közbe nagyorrú barátjuk.

– Professzornak valahogyan egyik nő sem felel meg. Még a tökéletes sem.

– Szandra azért nem volt tök… – védekezett volna Professzor, de Pinokkió hirtelen megragadta a kezét.

– Prof, ha bármit szeretnél nekünk bevallani… mondjuk, hogy titokban az olyan jóvágású férfiakhoz vonzódsz, mint én… Mi a barátaid vagyunk, és bárhogy elfogadunk. Bárhogyan – mondta gyanúsan komoly arccal.

Professzor kirántotta a kezét, hogy aztán belebokszoljon barátja karjába.

– Ne aggódj, Pötty! – fordult aggódó társa felé. – Hamarosan találkozom az igazi nővel, és akkor menthetetlenül beleesek, te pedig ápolhatod a lelkemet.

– Tudod, kezdem azt hinni, hogy ilyen nő nem létezik – vágta rá kétkedve barátja.

Én is, gondolta Professzor, és eljátszott azzal a szörnyű gondolattal, hogy a férfiakhoz vonzódik, majd rövid úton ejtette is az ötletet. Akár csak a barátnőit.

– Dehogynem! – legyintett Pinokkió, aki jól láthatóan már unta a témát. – Profnak csak meg kéne fogalmaznia magában, pontosan mit is szeretne.

Barátai várakozóan néztek Professzorra.

– Nem is tudom… Az a lényeg, hogy legyen benne egy kis kihívás… Kicsit legyen más, ne olyan, mint az összes többi. De mit szólnátok hozzá, ha hoznék egy adag sört?

MINA

Mina olyan hévvel magyarázott, hogy alig vette észre a körülötte lévő embereket, néhányba bele is ment. A szokásos törzshelyükre tartottak Zsókával és Fruzsival, és bár kedden még sosem jártak a Serpában, érezte, hogy ez így sokkal jobb, mintha valamelyikük lakásán dédelgetnék barátnője törött szívét.

– Nem hinném, hogy jó ez így – nyöszörögte Zsóka.

– Azért mondod ezt, mert legszívesebben otthon vergődnél önsajnálat címén! – vágta rá Mina.

– Igen – vágta rá Zsóka.

– Hálát adok a sorsnak, amiért ott zavar a szobatársad, nálam a rokonok miatt nem aktuális, Fruzsi pedig elég messze lakik.

– Tudom, tudom…

– És eleget sajnáltattad magad az utóbbi pár órában! Hétszer dobott a fickó, nem veszítettél vele semmit! Hozok valamit inni, addig ti keressetek egy asztalt!

Mina megcélozta a pultot, és átvágott a közepes sűrűségű tömegen. Megállt egy magas, a sörös korsóit elmélyülten szemlélő férfi mellett, és rendelt három Long Island Ice Tea-t. Miközben a koktélokat várta, valaki majdnem fellökte.

– Hékás! – méltatlankodott.

A mellette álló férfi erre felnézett, és Mina megállapította, hogy neki van a legbarnább szeme a világon.

– Óvatosabban, Pinokkió!

És a legmélyebb hangja is.

– Bocs, kisasszony – fordult meg Pinokkió, így Mina megláthatta, miért is kapta ezt a becenevet.

– Ha hazudik, tovább nő? – csúszott ki a kérdés a száján, mire a barnaszemű felnevetett, orros társa pedig, Mina bocsánatkérését meg sem várva, elfordult.

– Haver, gondolkoztam. Most, hogy köztetek vége, rástartolhatok a Szandrára?

Mina olyan hirtelen kapta fel a fejét, hogy beleroppant a nyaka. Ilyen… ilyen alakokat! Professzor vetett rá egy pillantást, majd visszanézett haverjára.

– Tőlem. Szandra dönt, de részemről szabad a pálya.

– Kötve hiszem, hogy Szandra ellenkezne. Gyere már! – húzta ki magát az orros, majd az egyik korsót megragadva elsétált.

Professzor még egyszer ránézett Minára, aki érezte, hogy elvörösödik dühében. Szikrázó szemekkel a férfi felé fordult.

– Ha jól értem, ez a szerencsétlen Szandra egy használati tárgy, amit csak úgy passzolgattok egymás között.

– Volt barátnő, és én nem passzolgatom senkinek.

– „Részemről szabad a pálya” – rajzolt dühösen idézőjeleket a levegőben Mina.

A férfi elmosolyodott, és nekidőlt a pultnak.

– Részemről is.

Mina hirtelene nem tudta, mit mondjon, de szívesen elkáromkodta volna magát. A helyzetet szerencsére a pultos bejelentése mentette meg.

– Három Long Island.

– Én hősöm! – mondta a pultosnak, majd megvetően a még mindig vigyorgó férfira nézett, és visszasietett barátnőihez.

Csak ne lenne ennyire szép a szeme!, gondolta magában.

 PROFESSZOR

A mosdók előtt futottak újra össze, Professzor szemfülességének köszönhetően. Mikor a nő kilépett a WC ajtón, hogy kezet mosson, ráköszönt a nőre. Tetszett neki a barna, göndör haja, határozott pillantása, és az, hogy mindenkit fél mondatban ki tudott osztani.

– Esélyem sem volt bemutatkozni, úgy elszeleltél.

Mina szemei elkerekedtek, ahogy felismerte a férfit.

– Talán nem véletlenül – morogta.

– Professzor vagyok – nyújtotta ki a kezét a férfi. Mina elfogadta, de Professzornak volt egy olyan érzése, hogy csak azért, hogy jól összevizezhesse. Milyen puhák a kezei, ahhoz képest, hogy milyen erősen szorít.

– A „pé” betűs becenevek korszakát élitek?

– Nem, tényleg. Matekot oktatok az egyetemen.

– Ha ezt flörtdumának szánod, váltanod kéne franciára. Így egyáltalán nem hatásos – próbálta meg kikerülni Mina, de Professzor nem hagyta magát.

– Szandrával nem szerettük egymást – közölte a nagyvilággal érthetetlen okokból.

Mina felvonta a szemöldökét.

– Ez valóban nagyon érdekes.

 – Csak mert úgy tűnt, azt hiszed, összetörtem a szívét.

– Nincs időm ilyeneken tűnődni. Ahogy beszélgetni sem, várnak a társaim.

– Viszont még nem mutatkoztál be.

– Van ez így – sétált el mellette a nő az orrát felhúzva.

Professzor vigyorogva nézett utána, majd pár másodperccel később követte.

Szerencsére már csak a pult közelében találtak üres helyet, így a férfi, ha nem is feltűnésmentesen, de legalább alibivel a közelükbe állhatott. Úgy tűnik, ma több kört fizetek a többieknek, mint arra számítottam.

Mina neki háttal ült, így nem láthatta az arcát, de egy szőke nő kezét szorongatta. Professzor a tömeg nyüzsgése ellenére megpróbálta kivenni, mit mond.

– Figyelj, Zsóka, azzal, hogy megpróbálod visszakönyörögni magad, nem mész semmire. A Patkány ugyanúgy ki fog használni, mint eddig!

– Ne nevezd így! – csattant fel a barátnője.

– Hidd el, szívesen nevezném máshogy, de az ütközik az elveimmel. Nem szoktam káromkodni – vágta rá a maga karakán módján a név nélküli nő. – Zsóka… Egy elérhetetlen nő mindig jobban kell a férfiaknak. Így csak…

A nő itt lehalkította a hangját, így Professzor egyáltalán nem értette, mit mond. Vetett egy kíváncsi pillantást a tarkójára.

– Dehogy alázom meg magam! – csattant fel Zsóka, majd körbenézve visszafogta magát. Könny szökött a szemeibe. – Csak harcolok…

Professzor, még mindig Mina tarkóját bámulva, érzékelte, hogy egy harmadik személy is beleszól a társalgásba. Mina hirtelen megfordult, és vetett egy éles pillantást a férfira. Professzor, jobb ötlete nem lévén, rámosolygott, és kicsit megemelte az egyik feles poharat.

– Ó, igen – mondta Mina jól érthetően. – Az elérhetetlen nők mindig jobban kellenek a férfiaknak.

Professzor gyorsan visszasietett barátaihoz, és lerakta eléjük a pálinkákat, amiket oda sem figyelve rendelt.

– Nem tudtam, hogy ma be akarunk rúgni – vonta fel a szemöldökét Pötty.

– Srácok, azt hiszem, végre megtaláltam őt. Már csak azt kellene kitalálnunk, hogyan hívjam el randira úgy, hogy igent is mondjon.

– Neked ki nem mondana igent? – legyintett Pötty.

– A nő a pultnál. Akinek bejött Pinokkió orrmérete.

– A göndör barna? – kérdezett vissza savanyúan a megnevezett.

– A göndör barna.

– Na, ha őt sikerül felszedned, engem jócskán le kell itatnod ahhoz, hogy el tudjam viselni.

– Ha sikerül, fizetem az összes köröd. Kérj bármit!

– Kihívás elfogadva – vigyorodott el Pinokkió.

– Figyeljetek, ahogy kivettem, a helyzet az…

MINA 

– Még mindig nem árultad el a neved.

Ahogy Mina felnézett, az elképesztően barna szemekkel találta magát szembe.

– Az életben mindig érik csalódások az embert…

Professzor várakozóan nézett rá.

– Zsóka – bökte ki végül Mina az első nevet, amely eszébe jutott. – Sajnos „pé” betűs becenévvel nem szolgálhatok.

– Azt hittem, a barátnőd Zsóka.

– Mit ne mondjak, a szüleink nem láthatták előre, mennyire megnehezítik majd a barátságunkat csak a névválasztással – vont vállat a lány. – Amúgy hallgatózni illetlenség, az pedig, hogy mindig a mosdóban törsz az emberre, kifejezetten ijesztő.

– Csak azért jöttem utánad, mert úgy gondolom, tudnék segíteni.

– Segíteni?

– Igen – dőlt neki hanyag mozdulattal a falnak Professzor. – Úgy hallottam, az egyik Zsóka nem érti meg a távolságtartás eszményét.

– És hogy jössz te ehhez?

– Lehetnék én a bizonyítékod.

– A bizonyítékom.

– Csak el kéne játszanod, hogy mennyire nem érdekellek…

– Azt nem kell megjátszanom.

– … és én cserében addig foglak randira hívogatni, míg el nem jössz velem egyre.

Mina alig bírta visszafojtani a mosolyát.

– Ez hogyan segítene a barátnőmön?

– Láthatná az eseti elutasítás férfiakra tett jótékony hatását, és talán ő maga is kipróbálná valakin. Persze, nem a patkányon…

Mina elgondolkozva maga elé meredt.

– Ha tetszik az ötlet, csak menj vissza a barátnőidhez, és mondd meg nekik, hogy milyen idegesítően nyomulok.

– Már megtörtént.

Professzor hirtelen egy pakli kártyát varázsolt elő.

– Szerencse, hogy nálad van a kistáskád, amiben mindig magadnál tartasz egy paklit– nyomta a nő kezébe kacsintva. – Játszatok valamit figyelemelterelésképpen. Akkor odamegyek az asztalotokhoz, és meghívlak egy körre. Ha tetszik a terv, rázz le ezekkel a szavakkal: „nem látod, hogy játszom?”, lehetőleg jó hangosan, hogy a barátaim is hallják, visszautasítottál. Tettem nekik egy-két elhamarkodott ígéretet arra vonatkozóan, hogy mit tennék, ha sikerrel járnék nálad.

– Mit tennél? – kérdezett vissza kíváncsian Mina.

– Tudod, csak a szokásos dolgok. A világ meghódítása, a rák biztos gyógyítása, az összes pia fizetése. Mit szólsz?

– Majd meglátod, ha megzavarod a játékom – válaszolt Mina, és a férfit megkerülve az ajtóhoz sétált, ám még mielőtt kinyitotta volna, visszafordult. – Amúgy, ha nem tetszik a Zsóka, szólíthatsz Minának is.

PROFESSZOR

Professzor odasétált a barátaihoz.

– Nagyon tetszik ez a nő, bízok benne, hogy ma este megkapom a számát. Akkor aztán meghívlak titeket a világ összes pálinkájára.

Pötty vetett rá egy savanyú pillantást.

– Mi van?

– Pinokkió már így is leöntötte az egyik kártyát. Nálad van a váltás pakli?

– Nem, öm, azt otthon felejtettem.

– Jellemző.

Professzor fészkelődött egy sort a székén.

– Figyeljetek, én odamegyek hozzá.

– Már most? – pillantott fel Pinokkió meghökkenve.

Professzor felpattant. – Figyeljétek a mestert!

Bár nem volt biztos a válaszban, csak reménykedett benne, hogy a megfelelő szavakkal utasítják vissza, magabiztos mosollyal az arcán odasétált Mináék asztalához.

– Meghívhatom a hölgyet egy körre? – hajolt a kártyáiba temetkező nőhöz.

– Hagyj most békén! – szólt rá Mina türelmetlenül. – Nem látod, hogy játszom?

A professzor vállat vont, és visszament barátaihoz, akik kedvtelenül, savanyú arccal hallgattak pálinkás poharaik mellett.