Gödörben rajzok Dóritól és Zitától

Amíg nem jön friss hír a Mosásról, és nem írok valami épkézláb novellát, megörvendeztetlek titeket három képpel, amiket Dóri és Zita rajzolt nekem. Nagyon jól esik ilyen képeket kapni, annak a jele, hogy az írásom elindított valamit az olvasó(k)ban, és pont az volt a célom.:) Remélem, nektek is nagyon tetszenek, akárcsak nekem!

Íme, az első kép, mivel Zita egyet rajzolt, először az övét rakom be:

A fektetett nyolcas amúgy Abbey és Ray végtelen szerelmére utal, amelyet különböző okokból (halálos fenyegetések, nem éppen biztonságos környezet meg egyebek) nem tudok garantálni, de azért szép remények, Zita! :D

Az alábbi két képet pedig Dóri készítette:

Ezen, mint látjátok, a főbb szereplők vannak (mínusz egy-kettő), nekem speciel Abbey a kedvencem, iszonyatosan jól el lett találva, milyennek képzeltem el írás közben. Vagány, ledér, felelőtlen.:D (Jeremy azonban kicsit idősebbnek néz ki, mint 13, azonban kissé koravén is, így ez nem meglepő.^^)

Ez pedig itten a két főszereplő. Az, hogy ez a csók, vagy akár másik, elcsattant-e közöttük, sem megcáfolni, sem megerősíteni nem tudom. De nagyon tetszik a kép hangulata, annyira illik a történethez! És persze Ray haja, amelyet nem volt könnyű megrajzolni. ;)

Mindkettőtöknek nagyon szépen köszönöm! :) 

Szinopszis, avagy az írók rémálma

Nos, nem tudom, egyetlen befejezett regény után írónak nevezhetem-e magam, sőt azt sem, kit nevezhetünk annak[1]. De egy dologban biztos vagyok: szinopszist írni borzalmas, megerőltető, ja, és hajtépést előidéző. Legalábbis nekem az volt.

Kezdjük azzal, hogy a Gödörben nem éppen rövid, ráadásul a főcselekményszál mellett több mellékszál is van, amik nem közvetlenül Abbeyhez kapcsolódnak, azonban nagyban befolyásolják az ő sorsát. Ráadásul, miközben írtam a szinopszist, azon agyaltam, Úristen, mennyi minden múlik ezen, hiszen ez alapján szűrik ki a csekély számú[2] 247 regény közül a jobbakat. Így persze csak még jobban rágörcsöl az ember. Végül, Majti barátnőm tanácsára, az Irodalmi Boncasztal segítéségét vettem igénybe: elolvastam a honlapon található szinopszisírási tanácsokat.

Nem tudom, ki ez, és miben mondja, de
szinopszist írni mindenképp!

Na, ettől csak még jobban begazoltam. A szinopszisnak ugyanis egyszerre kell lényegre törőnek, kereknek, izgalmasnak, mégis mindent elárulónak és frappánsnak lennie. Mindezt két oldalban. Ötszáznégy helyett! Nem tudom, próbáltatok-e már ennyi oldalnyi cselekményt miniatürizálni, de mission impossible. A cselekményszálakból nem egyet ki kellett hagynom vagy éppen nem rendesen kifejtenem; a főhős Ray totál kétdés lett, és borzalmas volt visszaolvasni, hiszen a regényben a) nem az b) nem véletlenül nem az, hiszen c) nincs olyan ember, aki jobban utálja tőlem a kétdés karaktereket; ráadásul, bevallom férfiasan, az időrendet is fel kellett cserélnem benne, hogy teljes képet tudjak adni a történetről. Már amennyire ez két oldalban lehetséges. Mindezt amúgy Abbey szemszögéből, monologikus formában írtam meg, remélem, szinopszisként is elfogadják (kicsit inkább egy pocsék novellára hajaz), az IB szerint lehet ilyen stílusban is szinopszist írni (hogy az ember megmutassa a regény elbeszélőjének stílusát), nemcsak a megszokottban. Hát, Ámen.

Az egésznek azért egy nagy haszna volt.

Ezután sokkal kevésbé fogom elítélni azokat a forgatókönyvírókat, akik rosszabb alkotást hoznak létre, mint az alapanyag, mert elismerem, hogy rohadt nehéz. Szegény Peeta is ennek lett áldozata!

---

[1] Ebben az anyagias világban valószínűleg azokat, akik meg is tudnak élni az írásból. Ó, Jézus, ha E. L. James írónak számít, akkor én inkább nem akarok az lenni!

[2] Igen, szarkazmus, Sheldon!